Napok óta egyfolytában ezt ismételgeti a belső hangom, és ez egy figyelmeztetés számomra, hogy túltelítődtem a sok információtól! (Pedig azért elég tudatos vagyok abban, hogy mit, és miből mennyit engedek be a személyes terembe.)
Közben érzem a hívást is, hogy megosszam a tudásom, a különböző stresszkezelési “praktikákat”, de gyorsan le is beszélem magam. Nem tudok jó érzéssel tanácsokat osztogatni, miközben én is besokalltam.
Ez a túltelítődés azt hozta nekem, hogy elforduljak a külsőségektől és végre önmagamhoz tudjak kapcsolódni. Szeretem ezt az eszköztelenséget. Amikor lemondok a külső impulzusokról és kapcsolódom önmagamhoz. Rátalálok a belső bölcsességemre, ráhagyatkozom és töltekezem.
Na, erről viszont már szívesen írok…
Szóval, hogy ha Benned is hasonlóan kiabál az a bizonyos hang, akkor bátorítalak, hogy halld meg és vedd komolyan.
Ilyenkor jó, ha megállsz egy pillanatra és hozol egy döntést, hogy most egy ideig csak Magadra figyelsz. Tudatosítsd, hogy mit érzel (lehet, hogy egyszerre többfélét is), és kérdezd meg Magadtól, hogy: “MOST MIRE LENNE SZÜKSÉGEM?”. Nyugalomra? Biztonságra? Türelemre? Biztatásra? Figyelemre? Gyengédségre?…
Ne külsőségeket keress, hanem Te próbáld meg ezeket a minőségeket megadni saját Magadnak! Úgy, mintha egy kisgyereket nyugtatgatnál, vigasztalnál, szeretgetnél.
Fotó: Adrianna Van Groningen
2020. április 6.